Az év végi riportok egyik fontos állomása a csapat csapatkapitányával készült riportunk.
Mióta vagy csapatkapitány?
-Már lassan két és fél éve, ha jól számolok.
A csapat és te is eredményes évet zártál. Mit tartasz a legnagyobb sikernek?
-A csapat részéről nagy sikernek tartom azt, hogy egyáltalán eljutunk a Magyar Kupa döntőig. Bevallom nem számítottam rá, hogy ekkora sikert fogunk elérni, de a mostani eredményekből ítélve úgy érzem, hogy még több is van ebben a csapatban. Amióta floorballozok talán ez volt idáig a legjobb idényem és egyben a legmozgalmasabb is. Szinte minden hétvégén meccsek voltak, e mellett még nemzetközi szinten is megmérkőztünk a válogatottal.
Tagja voltál a lettországi U 19-es világbajnokságon 14. helyen végzett csapatának is, sőt gólt is lőttél, valamint a németek elleni utolsó meccsen a mérkőzés legjobbjának választottak. Milyen emlékeid vannak a VB-ről? Mi az, amire szívesen, és ha van, akkor mi az, amire nem szívesen emlékszel vissza?
-A világbajnokság nagyon nagy élmény volt számomra, legfőképp a Hollandok elleni meccs, ahol kétszer is sikerült gólt szereznem. Tudni kell, hogy az első mérkőzésen vereséget szenvedtünk az Oroszoktól. A harmadik mérkőzés, amelynek óriási tétje volt, ugyanis az elődöntőbe jutásért játszottunk Szingapúr válogatottjával. A végeredmény 7:6 lett Szingapúrnak. Végig szoros volt a mérkőzés még az utolsó percekben is nyitva állt a tovább jutás kérdése, de egy apró gól döntött. Én úgy érzem mindent megtettünk a győzelemért, és a meccs végén emelt fővel jöhettünk le a pályáról.
A németek elleni meccsen érződött, hogy a csapat, mind fizikailag, mind szellemileg elfáradt a végére.
De már az is nagy megtiszteltetés volt, hogy egy országot képviselhettünk.
Az idei évben a csapatodban, a DFSE-ben is jól alakultak a dolgok, hiszen a MK-ban a döntőig jutaottatok, míg a bajnokságban is az élmezőnyben végeztetek, újoncként. Mi ennek a fiatal csapatnak a titka? Mit remélsz az OB II tavaszi idényétől?
-Ennek a csapatnak nagy előnye az, hogy jó csapat egység kovácsolódott, ugyanis a csapat gerince több mint három éve együtt van. E mellett mindenki jól képzett technikailag.
Ha mindenki odafigyel a tavaszi idény folyamán, és azt a munkát csináljuk, amit az ősszel is csináltunk, akkor nem hiszem, hogy gondok lesznek és megnyerjük a bajnokságot:
És egy kicsit rólad is tudjunk meg dolgokat: jelenleg hol tanulsz, és mik a jövőbeni céljaid, álmaid mind a sportban, mind az életben?
-Jelenleg a Medgyessy Ferenc Gimnáziumba járok, jövőre fogok érettségizni és szeretnék tovább menni majd egyetemre. Onnan meg majd meglátjuk. De természetesen a floorballt nem szeretném abbahagyni. Az álmaimat azt megtartom magamnak, ha nem bánjátok.
Hajrá Debrecen!! |