A Debreceni Floorball SE 2005. tavasza óta a Mechwart András Gépipari Szakközépiskola nemrég felújított csarnokában tartja edzéseit - hetente kétszer - valamint mérkőzéseinek is ez a csarnok ad otthont. A csarnokban egy 250 fős lelátó is található.
Csarnokunk megközelíthetősége:
1. Budapest és Eger felől:
M3-mas autópálya Füzesabonyig, majd onnan a 33-as főúton végig Debrecenig. Debrecenen belül továbbra is 33-mas úton kell jönni, egészen a 33-35-ös főút kereszteződéséig, ahol a Centrum, Hajdúszoboszló és Berettyóújfalu felé kell jobbra kanyarodni. Itt körülbelül 2,5 km múlva, a Tesco áruházat elhagyva, a távolsági buszvégállomással szemben található a csarnok.
2. Hajdúszoboszló, Szolnok felől:
A városba a 4-es főúton érkezünk. Az első jelzőlámpánál balra kell kanyarodni, majd az azt követőnél pedig jobbra. Itt körülbelül 1 km-et egyenesen kell menni, majd a következő lámpa előtt található csarnokunk.
3. Polgár, Miskolc felől:
Debrecent a 35-ös főút felől érjük el, végig egyenesen kell jönni. Becsatlakozik a 33-mas főút is, valamaint elhagyjuk a Tescot, a 16. jelzőlámpánál jobbra kell fordulni.
4. Berettyóújfalu, Szeged felől:
A várost a 47-es úton érjük el. Itt a vasúti felüljáróig egyenesen kell jönni, ott pedig Hajdúszoboszló és Polgár felé kell menni. Itt el kell jönni az állomás mellett, majd körülbelül 1 km után a 4-es 35-ös főutak kereszteződésében Polgár, Miskolc felé kell menni, a 2. lámpánal balra kell kanyarodni, és ott található a csarnok.
5. A vasútállomásról
A vonatról leszállva a csarnokot el lehet érni több busszal, valamint trolival is. Busszal a 2, 10, 14, és 32-es vonalon, illetve 2-es trolival a távolsági buszvégállomáson leszállva lehet megközelíteni. Ezek közül leggyakrabban a 32-es busz és a 2-es troli jár. A buszjegy ára 160 FT.
6. Távolsági autóbusszal:
Az autóbusz-végállomáson leszállva, azzal szemben található a csarnokunk, csak egy zebrán kell átmeni.
|