Hírek : OB I: Vasárnap a Dunai Krokodilok látogatnak Debrecenbe! |
OB I: Vasárnap a Dunai Krokodilok látogatnak Debrecenbe!
2006.09.26. 20:06
A kétszeres magyar bajnoki címvédő ellen ismét bizonyíthatnak a debreceneik. (A képen 11-es mezben látható Varga Gergő technikás megoldásaira, valamint a szurkolók bíztatásra a hétvégén is szükség lesz!)
Vasárnap délután ismét sporttörténelmi pillanatnak lehetnek szemtanúi a Mechwart-csarnokba kilátogatók: a Dunai Krokodilok az első olyan csapat, amely bajnoki címvédőkén a „Kálvinista Rómába” látogat.
A Dunai krokodilok csapata megalakulása óta a magyar élvonal tagja. A csúcsra először 2005-ben kerültek, ekkor a ma már legendás Top Floor csapatának korábbi hegemóniáját megszakítva lettek bajnokok a fővárosiak. A tavalyi szezon után még jobban megerősítették keretüket Szabóék, így krokodil-mezbe öltözött a korábbi sokszoros válogatott Pafféri András és Bedő Zoltán is. 2006-ban ismét izgalmas mérkőzések után végül megvédték bajnoki címüket a kék-sárgák, így már mint kétszeres magyar bajnokként látogathatnak Debrecenbe.
A két csapat korábban hivatalos meccsen még nem találkozott egymással. Ettől függetlenül a két csapat már több ízben is játszott egymás ellen az idei nyár folyamán. Először július végén a Jadberg Kupán meglepetésre nyertek Pazsákék, majd pedig a körösszakáli edzőtábor utolsó napjaiban háromszor is randevúztak a gárdák. Ekkor az Európa Kupára készülő budapestiek nyertek, de a debreceniek ekkor is helyt álltak. A vasárnapi mérkőzés minden bizonnyal eltér majd a korábbiaktól, mindkét csapat a teljes kerettel és teljes erőbedobással fog küzdeni a két bajnoki pontért. A fővárosiak keretében több olyan játékos is van, aki korábban már magára ölthette a címeres mezt is. Köztük van az egyetlen magyar játékos, aki gólt lőtt a „sportág braziljainak” a svéd válogatottnak Bedő Zoltán személyében. Ezen információk tudatában érdekes, hogy az idei svédországi világbajnokságon részt vett magyar csapatnak egyik játékosa sem a Dunai Krokodilok csapatát erősíti.
Az első fordulóban mindkét csapat győztesként hagyta el a parkettet. A debreceniek magabiztosan verték 5:2-re a Mecman Eger csapatát, míg a krokodilok Miskolcon tartottak gálaelőadást (18:4-re nyertek Bedőék). Az eredeti kiírás szerint a mérkőzést Budapesten kellene lebonyolítani, de a Testnevelési Főiskola csarnoka beázott, így az még alkalmatlan (floorball)mérkőzések rendezésére. Így a második fordulóban egy másik abszolút újonchoz, a DFSE-hez látogat a címvédő, de remélhetőleg közel sem fognak annyi gólt szerezni, mint ahogyan azt tették a borsodi megyeszékhelyen.
A második forduló egyik rangadója vasárnap délután három órakor kezdődik, de mint arról már beszámoltunk, az érdeklődők már délután kettőkor is a Mechwart-csarnokban lehetnek, hiszen az OB I-es találkozó előtt az U13-as csapatok csatája is megtekinthető, természetesen ingyen. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, remélhetőleg ismét többen is délutáni programjuknak a floorballt választják!
|